Újabban alig bírom mozgatni a kezeimet. Könyéktől lefelé mintha elgyengültem volna. Jah, és valahogy sikerül mostanában mindíg beégni. megbotlok, félrenyelek, lefejelek ezt-azt... tisztára kikészít ez a nagy boldogság. :DDD Vajon mindenki így éli meg?! Ha nincs velem szomorú vagyok és magányos, ha velem van akkor meg csak ő van, mintha megszűnne tér-idő. Igyekszem meghagyni a függetlenségét és igyekszem nem függeni. Talán ez a titok?! Úgy szeretni, hogy a másikat ne verd rabláncra és te magad se kerülj békjóba?! Tanulni kell, hogy éld meg-át az érzéseidet. Nemrég megtanultam, milyen az, amikor valaki minden perced számonkéri, rádmászik és nem hagy levegőt venni. most végre lélegzem. Nem próbálom, csinálom. lassan kezdenek értelmet nyerni a mondatok, amiket barátnőmtől egy-két éve kaptam. Valahogy így szóltak: akármit csinálsz, azt csináld szívvel-lélekkel, ne csak próbáld. lélegezni sem próbálsz, hanem csinálod. nah, mára is eldurrantottam egy bölcseletet :)
Fájok
2008.07.03. 20:22 | czcilla | Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://czcilla.blog.hu/api/trackback/id/tr94552044
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.