Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.
Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.
Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.
Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.
Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.
József Attila
valakitől kaptam egy linket, ott olvastam: József Attila élete csak egyszer volt sínen. hát, én inkább majd elsírtam magam, mint nevettem, de abszurdnak abszurd. az előbb hallgattam meg, gondoltam lejegyzem ide, oly gyönyörű, és oly szomorú, és híven tükrözi aktuális lelkiállapotomat. Asszem ma kifutok a világból. Jó hétvégét mindenkinek!
