Mindentudás egyeteme :DDD

-Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít-mondta a róka.- Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőnél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
-Jó,jó, de hogyan?- kérdezte a kis herceg.
-Sok-sok türelem kell hozzá-felelte a róka.

Sokszor úgy érzem, én vagyok a róka. a róka és a herceg is egy személyben. Aztán csak a herceg és újra elölről. Olyan tanításokat kapok az élettől, amikre nem voltam felkészülve. Nem rosszak, sőt! Nem hittem volna, hogy valaha is megérem, hogy úgy fognak szeretni, ahogy az maradéktalanul jó nekem, és képes leszek azt ugyan úgy viszonozni. Csupa jó, nem is, fantasztikus dolog történik. Élvezem miden percét az életemnek, még akkor is, ha nem minden területe egyformán tökéletes és kiegyensúlyozott. Hiába noh, az egyik részről elvesz, a másik részre duplán ad. Hogy értsd is: elküldések vannak a munkahelyemen, és úgy néz ki, csak idő kérdése, mikor kerül rám a sor. Valahogy mégsem tud ez most letörni, hihetetlen bizakodással nézek a jövőbe. Fantasztikus, hogy képes vagyok ilyen hurrrrrrá optimizmussal írni, amikor két napja műtöttek, és amitől állítólag már félig halni kellene készülnöm. Nem is fáj. Igaz, amikor fájt sem mutattam, mert akiket szeretek árgus szemmel figyelték: Jajistenkém szegényke, nem lesz rosszul, jól van... tapintható volt az aggódásuk. Ilyen helyzetben nem lehet elengednie magát az embernek. Mindenesetre, ha igaz, hogy minden betegség csupán fizikai tünete a lelki betegségnek, akkor ezzel a műtéttel nekem a lelkemből is kivágták a kórt, vagy az is lehet, hogy mire a műtétre került a sor, már nem volt a lelki betegség jelen, csak a testem nem volt már képes a sok éves lelki sérülés tüneteit eltüntetni. Nem tudom, de elmúlt. Sokkal felszabadultabbá váltam. Jól esett az az ölelés, az az ájulat-alvás, az ölelő karokban. Barátnőmmel találkoztam tegnap, és úristen, mennyi mondanivalóm lett volna, és mégis, milyen hihetetlen keveset tudtunk beszélni, holott nem voltak csendes pillanatok. túl sok minden túl rövid idő alatt. Ehh, van még idő... több életnyi is talán...