Kétségeim támadtak az utóbbi időben. Rágcsával nagyon jól megvagyunk, nincs veszekedés (azért sógornő igyekszik most is alánk keverni,nem sok sikerrel) valahogy mégis, most, hogy új helyre kerültem, új emberekkel kerültem össze új kísértés mondhatni a megkísértés jött el az életembe, igen, persze, megen egy pasi. Valahogy nem azt álmodozom, ha néha hagyok teret a fantáziámnak, hogy rágcsa nélkül, hanem, hogy ezzel az új pasival... nem is tudom, hogy mit igazán, mert ennél tovább sosem gondoltam, csak együtt, nah, ha most gruppenre gondolsz, akkor totál félreértettél, lapozz vissza és olvasd el újra, mert tényleg nem ilyesmiről van szó. Vajon nem-e emiatt a megkísértés miatt mennek tönkre a kapcsolatok manapság olyan szép számmal? Vajon mit csináltak elődeink, hogy akkoriban sokkal kevesebb válás volt? Vajon nem-e Rágcsa őrült tiltakozása az elkötelezettség ellen taszít bele ebbe a talán csak fiktív kísértésbe, de tényleg, fontos-e az elkötelezettség? Lehet-e valaki fontos, akit félt a lehulló falevéltől is, de nem mer bevállalni egy karácsonyi vacsorát, mert 2 év után már lehetnek olyan elképzelései a családjainknak, hogy hmm, talán azért tartjuk a nagy kajálást, hogy valami nagy hírt jelentsünk be? Eh, ehhez hozzátartozik, hogy jóban vannak a családjaink is, a szüleink ezer éve, még akkorról ismerik egymást, amikor még nem is voltak párokban. Szóval a kísértés: apró jelek ezrei, hűségesbarnakutyaszemek átható nézése, finom, szinte észrevehetetlen, mégis érzéki érintések, tudod, olyan elfutunk egymás mellett, de azért összeér a kézfejünk, vagy simán elférne mellettem, de megfogja a csípőmet, hogy el tudjon menni... szóval, ilyen kis apró, de jóleső jelek, amiket igazából lehet, hogy csak én képzelek be, de mégis jólesik, hogy nem dől össze a világ, ha ez a kapcsolat nem jönne össze, hiszen nem ő az egyetlen csepp a tengerben, de mégis. Tudom, kit szeretek, tudom, ki a fontos és azt is, hogy ha nem változik olyan irányba, amit én is szeretnék, akkor nem egy az ututnk. Vagy nekem kell lemondanom olyan vágyakról, mint a család, vagy egy gyermek?Sok a kétség, és akárhányszor hozom szóba ugyanaz a válasz, nem alkalmas rá az idő. Vajon háborúk idején hogy születhettek gyermekek? akkor hogy volt alkalmas az idő? Tudom, azért fél az egésztől, mert túl sok rossz házasságot lát a környezetében, túl sok tönkretett lelkű kiskrapekot, kiscsajt ahhoz, hogy féljen ettől a lehetőségtől, de vajon nem-e ettől ember az ember, hogy képes legyen a döntéseivel uralni az életét, és nem ösztönből cselekedni? Klasszikus nézeteket vallok? háááát, kövezzetek meg érte, de tényleg. manapság túl hamar menekülnek el egymástól a párok ahelyett, hogy rendbehoznák a kapcsolatukat, bár az is igaz, nem vagyok válásellenes, hiszen, ha tényleg minden lehetőséget eljátszottak, akkor jobb, ha nem keserítik egymás életét. ma nem foglalom össze, mint Lenke néni a Szomszédokból, meg erőm sincs átolvasni, úgyhogy ha hibát találsz rakd zsebre :P
