Az előbb hallgattam meg Marozsán Erika egyik dalát. Csodaszép. Aztán utánanéztem, hátha találok még róla valamit, és ledöbbentem az egyik dalszövegén.

ÖN, HÖLGYEM, TERHES Nő!
És amikor kiderül?
Szóljak-e, vagy egyedül döntsem el?

Hogyha fiú lesz, a szeme az övé lesz,
a nyaka, a füle.

Felnevelhetem talán.
Énnekem se volt apám.
Majd anyám. ő segít. Ha kell.
Megtanítaná nekem a gyerekem.

És ez a terhesség tavaszig
kiszínesíthetné a ködös napokat.

Szép erős fiú vagy lány.
Szép erős fiú vagy lány.

Mindenképp
megszülném.
Egy-két perc,
s azt mondják:
ön, hölgyem,
terhes nő!
Mindenképp
megszülném!
Mindenképp
megszülném!
Bosszúból
is szülnék!
Ön, hölgyem,
terhes nő!
egy-két perc,
s ezt mondják.
Bosszúból.
ezt mondják.
Most rögtön
megszülném.

Halló, én vagyok!
Van egy lányod.
Már megszültem.
Fél éves.
Rád hasonlít.
És bármikor megnézheted,
ha eljössz, csak gyere el!
Ne félj, nem csinálok botrányt!
A te lányod!
Ugyanúgy mosolyog, ahogy te mosolyogtál,
amikor azt hazudtad hogy szeretsz!

Atya világ. Vajon van-e nő, akit elhagytak, és nem fordultak meg benne hasonló gondolatok, és őrültségek? Hát igen. Nem kaptam levegőt egy pár pillanatig. Nem egyszerű túlélni, hogy nem kellesz valakinek. Nem tudom, milyen indítatásból kellett nekem elolvasnom éppen most ezt a verset. Fura az élet, de megkönnyebbülést is adott, hiszen rájöttem: dacból és haragból nem lehet ilyesmit tenni. Egy baba születéséhez szerelem és harmonikus család kell. Nem lehet egyedül dönteni, vajon akarom-e. Én mindig is úgy gondoltam, hogy amikor olyan jó megelőzési módszerek léteznek, mint manapság a babavárás a legörömtelibb dolog lehet, hiszen tudjuk előre: ettől a férfitól, és most szeretnénk. Vagy egy év múlva. Vagy valamikor, de a lényeg, hogy kettőnk akaratából. Barátnőm idézve: Meg kell tisztelnünk a kisbabánkat azzal, hogy örülünk a jövetelének. De vajon örülhetünk-e, ha nem kettőnk akaratából történik a fogantatás? Na, megint mélyre szántó voltam, mint az ekevas.