Kínkeservvel múlnak el az éjszakák. Szürkék és nyírkosak a nappalok akár a pincekő. Mindenfelől fájdalmas feszültség kapdos felém. Mintha eltévedtem volna egy labirintusban, amelynek azért vágtam neki, hogy végül fényre és magamra leljek, fellélegezhessek. Értelmetlen, és haszontalan az életem. Érzékszerveim be és összeszáradtak. Úgy érzem magam, mint egy darab őskori gyanta. Csapdába tévedtem, és már kedvem is elmúlt, hogy kiutat keressek. Nem érdekel semmi. Már a semmi sem érdekel. NÉLKÜLED
Szerintem csodaszép szösszenet :)
